Lágylézer Blog, 2. oldal
Visszér halványítása lágylézerrel
Seprűvénának nevezzük az elszíneződött hajszálereket, melyek általában a combokon és a lábszárakon jelennek meg. Tulajdonképpen a “visszeresség” korai stádiumát nevezzük így. A visszér halványítása azonban nem csupán esztétikai kérdést jelenthet, hanem komoly egészségügyi panaszokra hozhat megoldást.
A visszerek kialakulása
Rendkívül sok embert érintenek a visszerek, főként az 50 év feletti korosztályban. A seprűvénák gyulladása komoly fájdalommal is járhat, a gyulladás csökkentésében és a fájdalom csillapításában a Smart Laser lágylézer-készülékek jelenthetnek megoldást. De nézzük, hogyan is keletkeznek a visszerek, és mit okozhat a jelenlétük!
Életmódbeli szokások is vezethetnek a már civilizációs betegségnek számító seprűvénák kialakulásához, de egészségügyi okok is állhatnak a háttérben. A veleszületett kötőszöveti gyengeség is kiválthatja, tehát végeredményképp genetikai hajlam is meghatározhatja, hogy hajlamosabbak vagyunk-e a seprűvénák kialakulására vagy sem.
Életmódbeli tényezőt jelent a folyamatos terhelés, mint amilyen a rendszeres álló munka végzése. Erre csak a rendszeres mozgás, a lábak munka közbeni átmozgatása és a gyakori pozícióváltás jelent megelőzési lehetőséget. A túlsúly ugyancsak növeli a seprűvénák kialakulásának kockázatát. A plusz kilók az egész szervezet számára megterhelést jelentenek, a lábak, combok számára pedig fokozottan. A megelőzést ebben az esetben is a rendszeres testmozgás jelenti.
Hajlamosító tényező lehet még a várandósság, a nem megfelelő ruházat rendszeres viselése vagy a fogamzásgátló tabletták szedése.
A seprűvénák önmagukban inkább csak esztétikai problémát jelentenek - legalábbis ezt gondolhatnánk. Azonban a kitágult érszakasz könnyen begyulladhat, ami fájdalommal jár, és hosszú távon trombózishoz vagy lábszárfekélyhez is vezethet.
A visszér halványítása, kezelése lézerrel
A kezelés során a visszér halványítása is jelentőséggel bír, két okból is. Egyrészt a páciens számára sokat jelent a megjelenés szempontjából, ezzel megnő a magabiztossága és jobb lesz az általános közérzete. Másrészt pedig a halványodó seprűvénák a gyógyulást jelzik. Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk, hosszú út vezet, ugyanis rendszerint több akalomból áll a terápia.
Enyhébb esetben enyhítést jelenthetnek a fájdalomra a különféle kenőcsök és gyógynövényes kezelések. Az enyhébb eset az 1-3 mm-es seprűvénát jelenti, míg 5 mm felett vénatágulatról beszélünk, és ez már csak műtéti úton kezelhető. A seprűvénák egy másik kiváló kezelési módja a lézerterápia.
Az orvosi lézerterápia végleges megoldást is jelenthet a visszerek problémájára. Az otthon használható készülékekkel, mint amilyen a Smart Laser Home Medical Laser 340 mW készülék, a visszér halványítása, a fájdalomcsillapítás és a gyulladások csökkentése is kivitelezhető.
A kezelés során speciális hullámhosszúságú fényimpulzus éri a kezelendő bőrfelületet, melynek hatására a seprűvénák fokozatosan és természetes módon tűnnek el, miközben a környező szövetek teljesen épek maradnak.
A lézeres visszérhalványítás előnyei
A beavatkozás nem invazív, teljesen fájdalommentes. A kisebb seprűvénák esetében már 1-2 alkalom is elegendő lehet, hogy eltűnjenek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a rendszeresség fontos, hatékony eredményt csak az ismétlődő kezelésekkel tudunk elérni.
Nem növelhetjük tetszés szerint a kezelések időtartamát, hanem minden esetben követnünk kell a gyártói előírásokat az otthon használható készülékek esetében.
Szaküzletünkben is kérhetik segítségünket, ahol magasan képzett kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre!
Általánosságban a lágylézer terápiáról
A fény – a lágylézer és a polarizált fény - gyógyászati célú felhasználását fényterápiának hívjuk.
A használat során a fény tartományaitól függően több fajtáját különböztethetjük meg – ezek közül egyik a lézerfény.
Mára már szerencsére nem csak ipari és orvosi/klinikai körülmények között találkozhatunk a lézerfénnyel. Széles körben elterjedtek ezek az orvostechnikai eszközök, amelyek a lágylézer fény terápiáját alkalmazzák gyógyításra, ezek például a Smart Laser készülékei. A legmodernebb eszközöknek köszönhetően már saját otthonunkban is alkalmazhatjuk. A legújabb készülékek ergonómikus fogásúak (régebben elemlámpa formájú volt), időkapcsolóval és erősség szabályozóval ellátottak. Az új Smart Laser készülékeken az akkumulátor töltöttségét is ellenőrizhetjük.
Ezek az eszközök alacsony szintű lézerterápiára képesek, ami azt jelenti, hogy alacsony teljesítményű lézerfénnyel gyakorol hatást a testünkre.
Ezzel pozitívan tudunk hatni a testünkben lévő sejtek megújulási folyamataira, ezzel a stimulációval sejt és szövetregenerációt tudunk elérni. Ez elnevezték Biostimulációnak.
A hideglézer terápia / lágylézer terápia teljes mértékben fájdalommentes és egyszerű kockázatmentes valamint közel ötven éve vizsgált és klinikailag igazolt folyamat, ez egy nem invazív beavatkozás. A lézerterápia tehát egy olyan innovatív módszer, amely széles körben alkalmazható és számos területen segíthet az egészség megőrzésében és a gyógyulás támogatásában.
Hogyan működik az alacsony szintű lézerterápia?
Tulajdonképpen ez nem más, mint egy alacsony intenzitású fényterápia (fotobiomoduláció), mellyel a sejtekre hatunk, aminek révén a gyógyulási folyamatok sejtszinten indulhatnak el.
A gyógyászatban használnak nagy teljesítményű lézereket, az egy teljesen eltérő technológia. A nagy teljesítményű lézer eszközök nem alkalmasak otthoni használatra, mivel elsősorban szövetek vágására és elpusztítására lettek kifejlesztve.
Ezzel szemben az otthoni lágylézer terápia során biostimulációt alkalmazunk. A lágylézer foto-biostimulációs hatás eredménye a sejtek mitokondriumanak serkentése. Fokozódik az ATP, kollagén és fehérje termelés, mely a test öngyógyító folyamatait támogatja.
A lézersugár fokozza a test saját fájdalomcsillapító anyagainak (úgynevezett endorfinok) felszabadulását is, ami a fájdalom csökkenését eredményezi.
Az alacsony intenzitású lágylézer fény használatával bőrrel érintkezve reakcióba lép a sejtekkel, a fény rezegni kezd, és mélyen behatol a szövetekbe, ahol kitágítja a hajszálereket. Így a kezelt terület több oxigénhez jut, amin keresztül a tápanyag ellátottsága is megnő, és fokozódik a sejtaktivitás.
Milyen kórképeknél és milyen esetekben segíthet egy lágylézer készülék?
Erről széles klinikai tapasztalattal rendelkezik az orvostudomány. Az utóbbi ötven év során számtalan tanulmány, kísérlet és vizsgálat igazolta, hogy a lágylézer terápia a kezelt kórképeknél pozitív hatással bírt az emberi szervezetre.
Képes felgyorsítani sokféle seb és heg gyógyulását. Rengeteg műtéti seb gyógyulását segítette elő a lágylézer terápia. Jelentős javulás érhető el a használatával különböző bőrbetegségek esetén. Kozmetikai problémák esetén alkalmazható acne, rosacea, ekcéma, pikkelysömör vagy májfoltok kezelésére.
Kiemelkedő eredményeket értek el lágylézer terápiával a hajnövekedés területén is. Gyulladáscsökkentő hatása révén számos gyulladásos betegség kezelése sikeres a Smart Laser készülékekkel. Arthritis – chronicus ízületi gyulladás (ujjak, csukló, könyök, boka, térd, váll), Rheumatoid arthritis – reumás ízületi gyulladások, fájdalmak, Ínhüvely gyulladás (csukló, Achilles ín) kezelésében hatékony.
Mindezeken túl jó kiegészítő kezelést jelenthet mozgásszervi megbetegedések esetén is. Így például reumás betegeknél sikerrel alkalmazták. Nemcsak a gyulladások csökkentésében van szerepe a lágylézernek, hanem a fájdalom csillapításában is hatékony segítség, valamint a sejtszintű kémiai folyamatok beindításával a sejtek regenerációját is képes felgyorsítani.
Nem csak az emberi kezelésekben vesszük hasznát, hiszen társállataink – kutyák és macskák esetén is széleskörűen alkalmazzák. A lézerterápia hatása Kedvenceink esetében is számos területen érvényesülhet. Az ízületi gyulladásoktól, a műtéti rehabilitáción keresztül egészen a sebekig alkalmazhatóak az állatgyógyászatban.
Mindezekkel a Smart Laser legmodernebb lágylézer készülékei az otthoni egészségmegőrzés legmodernebb eszközeivé váltak, az általuk kiváltott biostimulációval nemcsak a prevencióban, hanem a gyógyításban is segítségünkre lehetnek
A lézerterápia az egyik legmodernebb és hatékonyabb módszer az egészségügy terén. A lézerfény segítségével számos betegséget kezelhetünk és enyhíthetünk, a sejtek regenerálódását és gyógyulását serkentve. A lágylézer terápia különösen kedvező az alacsony szintű lézerfény használata miatt, amely fájdalommentes és nem invazív.
Az otthoni egészségmegőrzés területén is egyre nagyobb teret hódítanak a lágylézer készülékek. Ezek a modern eszközök lehetővé teszik a biostimuláció hatékony alkalmazását az egészségmegőrzés és a gyógyulás során. További információval várjuk budapesti bemutatótermünkben, a Terápia és Egészségpont 1143.Bp. Hungária körút 73. szám alatt.
A lézerkezelés főbb tudnivalói és eszközei
Sokat hallani a lézerkezelésről, azonban előfordulhat, hogy mégis sok kérdőjel marad bennünk az alkalmazását illetően. Milyen tünetek esetén hatásos? Hogyan történik a kezelés? Mikor nem javasolt a használata? Hogyan vehetjük egyáltalán igénybe? Ezek csak a leggyakrabban felmerülő kérdések, melyekre most szeretnénk válasszal szolgálni.
Mit jelent a soft-laser, vagy más néven lágylézer elnevezés?
A lézereket az orvoslás során sokszor nem a gyógyítás, hanem a diagnosztika területén használják. Ilyen például a diagnosztikai lézerspektroszkópia, vagy a véráramlás mérése lézer segítségével, de a lézeres tomográfia is.
Ezekhez a diagnosztikai eljárásokhoz alacsony teljesítményű, azaz lágylézert használnak. Ez azt jelenti, hogy a kezelt területet érő fény hatása csak kicsit később, a lézer hatására beinduló biokémiai folyamatok aktiválódása esetén fog eredményt hozni.
Lézerterápiára ma már nemcsak egy orvosi rendelőben van lehetőségünk, hanem otthonunkban mi magunk is végezhetünk ilyen kezeléseket. Ehhez több kiváló minőségű terméket is találhatnak a kínálatunkban, mint például a Smart Laser termékcsalád lágylézer készülékei.
A lágylézer-terápia egy alacsony energiájú lézerfénnyel történő kezelés, amely gyorsítja a sebgyógyulást és a regenerációt. Azért nevezhetjük alacsony energiájúnak, mert a lézer nem melegíti fel a szöveteket, csupán stimulálja a sejteket.
Egy kis lágylézer-kezelés történelem
Az eljárás hazai úttörője Prof. Dr. Mester Endre volt, aki sokat kutatta a lágylézer használati lehetőségeit, gyógyító hatását. Kutatásai során több alkalmazási területen komoly eredményeket tudott igazolni.
Bizonyította, hogy a lágylézer-kezelések hatására felgyorsulnak a sebgyógyulási folyamatok, gyorsabban megindul az erek megújulása, fokozódik a kollagén termelődése, valamint rendelkezik gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatással is.
Természetesen mindezeket azóta nem csak ő írta le, hanem számos ország kutatócsoportjai egymástól független vizsgálatokon keresztül igazolták az eredményeit.
Az otthoni lézerkezelések előnyei
Az olyan praktikus, kis méretű eszközök, mint a Smart Laser B-Cure Classic lágylézer készüléke bárhol használhatók, akár könnyedén magunkkal is vihetjük őket egy-egy utazásra. Így nem kell lemondanunk a gyógykezelésünkről arra az időre sem, amíg távol tartózkodunk otthonunktól.
Szabadon választhatjuk meg a kezelések időpontját, akkor végezzük, amikor nekünk megfelelő. A Smart Laser készülékek használata - akárcsak valamennyi lágylézer terápiás eszközé - fájdalommentes és egyszerű. A használati utasítás szerinti alkalmazás esetén bárki könnyen és biztonságosan tudja a kezelést végezni.
A terápia nem okoz allergiát és nincsenek mellékhatásai. Ez egy nem invazív kezelés, nem történik fizikai behatás a gyógyászati eszköz használata közben.
Milyen esetekben jelent megoldást a lézerkezelés?
A lézerkezelés segíti a sebgyógyulást, hozzájárul a sérült hámréteg öngyógyító folyamatainak serkentéséhez, valamint gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása is van.
A lézerfény hatására biokémiai folyamatok indulnak meg a szervezetben - egészen a sejtek szintjén. Ettől olyan hatékony a lézerterápia. Fokozza a kezelt terület vérbőségét, tágítja az ereket, ezáltal megnő az adott terület tápanyagokkal való ellátottsága. Mindezeken keresztül fokozódik a sejtek regenerációs képessége, és megkezdődnek a sejt öngyógyító folyamatai.
Webáruházunkban számos termék közül választhatnak. Bemutatótermünkben lehetőség van a termékek kipróbálására is, valamint szaktanácsadással is szolgálunk kedves vásárlóinknak.
Fogfájás? Fogínybetegség? Gyökérkezelés? Szájsebészeti műtét vagy implantátum beültetése?
A lágylézeres fogászat előnyei különböző fogászati problémák kezelésében igen sokoldalúak és hatékonyak lehetnek. Az ínygyulladás kezelésén túl a lágylézerek alkalmasak a fogak gyulladásának csökkentésére, a fogfájás enyhítésére és a sebgyógyulás felgyorsítására is. Ezek a kis teljesítményű terápiás lézerek rendkívül precízek és célzottak, így minimalizálják a káros hatásokat és mellékhatásokat a kezelés során.
Az ínygyulladás egy gyakori probléma, amely sok embert érint világszerte. Az ínygyulladás kialakulása gyakran az elégtelen szájhigiénia, a dohányzás, a hormonális változások vagy egyéb tényezők következménye lehet. Az ínygyulladás kezelése lágylézeres terápiával hatékony és fájdalommentes lehet. A lágylézerek gyulladáscsökkentő tulajdonságai segítenek a gyulladás csökkentésében, míg a biostimuláló hatásuk elősegítheti az íny regenerálódását. Ezen kívül, a lágylézereknek nincs mellékhatása, így biztonságosan alkalmazhatók a fogászati kezelések során is.
A fogak gyulladása szintén gyakori probléma, amely különböző fogászati problémákhoz vezethet, mint például a fogínygyulladás vagy a fogkorona alatti gyulladás. A Smart Laser lágylézerterápia segíthet a fog gyulladásának csökkentésében, így elősegítve a gyógyulást és a jobb kezelési eredmények elérését. A lágylézerek gyulladáscsökkentő hatása lehetővé teszi a fájdalommentes kezeléseket és a gyorsabb regenerációt. A fogak gyulladásának hatékony kezelése fontos a fogászati egészség megőrzése érdekében, így a lágylézeres fogászat itt is hatékony megoldást kínálhat.
A fogfájás sokak számára kellemetlen és zavaró probléma lehet, amely számos okból adódhat, mint például a fogszuvasodás, az ínygyulladás vagy a fogak érzékenysége. A lágylézeres fogászat hatékony lehet a fogfájás kezelésében, azáltal hogy csökkenti a gyulladást és enyhíti a fájdalmat. A lágylézerek fájdalomcsillapító hatása segít a betegeknek a kellemetlen érzések elkerülésében, így a kezelés gyorsabb és kényelmesebb lehet. A lágylézerterápia a fogfájás kezelésében is értékes eszköz lehet a fogorvosok számára.
Végül, fontos megemlíteni, hogy a lágylézeres fogászat nemcsak a gyulladások és a fájdalom csökkentésében lehet hatékony, hanem a sebgyógyulás felgyorsításában is. A lágylézerterápia segítheti a sebek gyorsabb regenerálódását és a száj egészségének javítását. A lágylézerek gyengéd és nem invazív kezelési módszerek, amelyek minimális kellemetlenséget okoznak a betegeknek. Összességében, a lágylézeres fogászat számos előnnyel rendelkezik a fogászati problémák kezelésében, így érdemes lehet ezt a modern technológiát választani a szájegészség javítására. Mivel a mai legmodernebb Smart Laser lágylézer készülékek már otthonában is használhatóak, ezért akár a kanapéja kényelmében akár TV nézés közben kezelheti fogínyproblémáit, csökkentheti a foga gyulladását.
Bemutatótermünkben lehetőséget biztosítunk arra, hogy kipróbálhassa a választott termékeket, és személyre szabott, szakértő tanácsadást is tudunk nyújtani.
Bemutatótermünkben, Zuglóban a Hungária körút 73. szám alatt akár azonnal raktárról ki tudjuk szolgálni a lágylézer készülékeket.
Most minden Smart Laser készülék vásárlásakor egy Triggerpont terápia térképet adunk AJÁNDÉKBA!
A lézeres kezelés hatékonyságának feltárása a myofascialis fájdalomcsillapítás triggerpont-terápiájában
A lézeres kezelés hatékonyságának összehasonlítása a myofascialis fájdalomcsillapítás hagyományos triggerpont terápiás módszereivel.
A lézeres kezelések tárháza szintén rendkívül változatos. Különféle típusú és teljesítményű lézerekkel találkozhatunk. A lézerterápia triggerpontok esetén javítja a lokális mikrokeringést, így hozzájárul a tápanyag- és oxigénhiányos állapot javulásához és segíti az anyagcsere végtermékek elszállítását.
A Journal of Clinical Laser Medicine & Surgery folyóiratban megjelent cikkben a myofascialis fájdalom lágylézeres kezelésének tanulmányozását dokumentálják, egy 830 nm-es, 120 mW-os folyamatos üzemmódú infravörös lézer alkalmazásával.
A cikk leírja, hogy a triggerpontok minden izomtípusban jelen vannak, de leggyakrabban a mozgásszervi rendszerben találhatók. Ezenkívül a fasciában, az ínszalagban, az inakban, a bőrben, a csonthártyában és az ízületekben találhatók. Okozhatja hegszövet, tályogok, műtéti vágások, haematóma, helyi fertőzés, és fertőzött fogszuvasodás. Jellemzően többek között gyulladás, trauma, húzódás, ficam, égési sérülés, sportsérülés, stressz, túlzott napozás vagy ízületi gyulladás okozza ezt az állapotot. kövesse utána
A vizsgálatban 243 beteget vizsgáltak. 25,64%-uknak akut egészségügyi problémái voltak, 74,36%-ának pedig krónikus egészségügyi problémái voltak. (teniszkönyök, atipikus arcfájdalom, térdfájdalom, nyaki fájdalom, befagyott váll, derékfájás, Achilles-íngyulladás, reumás ízületi gyulladás - reumatoid artritis).
A lágylézeres kezeléssel 100%-os fájdalomcsillapítást elért betegek aránya 64,52%, a betegek 60-90%-os fájdalom csillapítás az összes kezelt 14,52%-ánál, továbbá a betegek 3,22%-a esetében 0-10%-os fájdalom csökkenést észleltek.
Az elhúzódó, krónikus esetettel bíró a betegek 24,31%-a ért el 100%-os, a betegek 35,36%-a 60-90%-os, a betegek 3,86%-a ért el 0-10%-os fájdalomcsillapítást.
Az utánkövetés alapján 6 hónappal a kezelés után az akut esetek 14 százaléka, a krónikus esetek 31 százaléka igényelt új kezelést. A fájdalom és a funkcionális fogyatékosság mértéke 6 hónap után kevesebb, mint a fele volt a kezdeti fájdalomszintnek mind akut, mind krónikus betegekben.
A lágylézer terápiával elért myofasciális fájdalomcsillapítás a trigger ponton a feszültség csökkenésével és a mozgásszervi rendszer funkcionális kapacitásának növekedésével járt.
Tapasztalataink alapján előnyös, ha a triggereket naponta kétszer-háromszor kezeljük a legnagyobb hatás érdekében. Ennek eredményeként, ha mozgásszervi problémák vannak, az átélt fájdalmat a túlterhelt izmokban az inaktivitás, a járás és a stressz csökkentése következtében fellépő trigger pontok közvetítik, ez a fájdalom jelentős csökkenéséhez és az izomzat javulásához vezethet.
Az online kiadványban dokumentált kutatásokból és saját tapasztalatainkból arra lehet következtetni, hogy a Smart Laser 340mW és a Smart Laser 930mW egyformán hatékony az ízületi terápia és a triggerpont terápia területén.
A triggerpont terápia egy hatékony és sokoldalú módszer az izom- és myofasciális fájdalmak kezelésére. Története Dr. Janet Travell és Dr. David Simons úttörő munkájával kezdődött, és azóta is folyamatosan fejlődik. A modern kutatások és a holisztikus megközelítések mind hozzájárulnak a terápia sikeréhez és népszerűségéhez. Ha Ön is izomfájdalmaktól szenved, érdemes megfontolnia a triggerpont terápia kipróbálását egy tapasztalt gyógytornász segítségével. És alkalmazza a Smart Laser lágylézer terápiát a triggerpont kezelésekre!
Most minden Smart Laser készülék vásárlásakor egy Triggerpont terápia térképet adunk AJÁNDÉKBA!
Bemutatótermünkben a Hungária körút 73. szám alatt akár azonnal raktárról ki tudjuk szolgálni a lágylézer készülékeket.
A teljes publikáció megtalálható a PubMed The National Center for Biotechnology Information oldalán: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/9456632/
Derékfájás és csípőízületek kezelése lágylézerrel
A lézerterápia egy hatékony és biztonságos módszer az ízületi fájdalmak kezelésére. A lézerfény segítségével a kezelés során a fájdalomcsillapító hatás mellett gyulladáscsökkentő és regeneráló hatás is érvényesül. A lézer energiája áthatol a bőrön és eléri a problémás területeket, így direkt módon tudja kezelni az ízületi fájdalmakat.
A csípőízület lézeres kezelése különösen hatékony lehet azok számára, akik szenvednek ezen a területen. A lézerterápia segít csökkenteni a gyulladást, enyhíteni a fájdalmat, és javítani az ízület mozgékonyságát. A kezelés során a mély szövetekbe hatoló 808nm lágylézer fénye segít meggyógyítani az ízületet, és elősegíti a regenerációt.
A derékfájás egy nagyon gyakori probléma, amivel sokan küzdenek. A lézerterápia ebben az esetben is hatékony lehet, hiszen segít enyhíteni a fájdalmat és meggyógyítani a sérült szöveteket. A lágylézer terápia során alkalmazott 650nm vörös fény lehetővé teszi, hogy a lézerenergia hatékonyan érje el a bőr felszínét, és eljusson a mélyebb rétegekbe is. A Gyógylámpabolt.hu webáruházban forgalmazott lézerekkel kapcsolatosan szívesen segítünk Budapesti bemutatótermünkben.
A Smart Laser elnevezés egy speciális lézerterápiát takar, amely hatékonyan kezeli az ízületi fájdalmakat. Ez a módszer kombinálja a fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és gyógyító hatásokat, így optimális eredményeket nyújt a betegek számára. A Biostimuláció révén a lézerenergia serkenti a sejtek regenerálódását, és elősegíti az ízületek gyógyulását.
Összességében elmondható, hogy a lézerterápia igen hatékony módszer az ízületi fájdalmak kezelésére. A vörös lézerfény segítségével a kezelés során nem csak a tüneteket lehet enyhíteni, hanem a probléma gyökerét is kezelni. A lézerenergia serkenti a sejtek regenerálódását, csökkenti a gyulladást, és javítja az ízületek mozgékonyságát. Ha szenvedsz ízületi fájdalmaktól, érdemes kipróbálnod a lézerterápiát, hogy hosszú távú megoldást találhass a problémádra.
A fényterápiás lámpa különböző hatásai
A fényterápia és a hozzá szükséges fényterápiás lámpák ma már egyre szélesebb körben ismertek. Nem csupán a humángyógyászatban használhatjuk, hanem kedvenceink egészségi állapotában is javulás érhető el velük. Éppen ezért ismerjük meg most egy kicsit jobban őket!
A fényterápia
A fényterápia egy olyan természetes gyógymód, melynek során a különböző fénytartományok szervezetre gyakorolt pozitív hatását használjuk ki, ezzel érünk el kedvező változást az adott egészségügyi problémában. A kezelést fényterápiás lámpával végzik; a kínálatunkban megtalálható ActiveLight gyógyfénylámpákkal kiváló eredményeket lehet elérni.
A lehetséges alkalmazási területek közé tartozik a bőrgyógyászat, a mozgásszervi és ízületi panaszok kezelése. Egy fényterápiás lámpával hatékonyan lehet gyógyítani a különféle bőr- és nyálkahártya-sérüléseket, fekélyeket, felfekvéseket, de ugyanilyen jól bevethetők reumás betegségek vagy visszerek esetén is. Fényterápiával nem csupán kialakult problémát lehet megoldani, hanem nagy szerepe van a prevencióban is, hiszen sejtszinten hat a szervezetünkre, serkenti és javítja a sejtek működését.
Hogyan működik a fényterápia?
Testünk kicsi alkotóelemei, a sejtek kémiai reakcióba lépnek a fénnyel, így amikor a fényrészecskék elérik a bőrünket, válaszreakciót váltanak ki. Hogy hogyan reagálunk, az attól függ, hogy hol van a fény behatásának a helye, de függ a hullámhosszától és a színétől is.
A fényterápiás lámpák lineárisan polarizált síkban több színben bocsátanak ki fényt, és a fényhullámokat képesek szabályozni. Minél kisebb a frekvencia, amin működnek, annál mélyebben fognak tudni hatni. Így tehát biostimulációval érjük el a gyógyulást. De mit is jelent ez egészen pontosan?
A fényterápiás lámpa és a polarizált fény
A kezelés lényege, hogy a fényterápiás lámpa speciálisan szűrt, azaz polarizált fényt bocsát ki a kezelendő területre. A fényrészecskék, miután a bőrrel érintkeznek, rezegni kezdenek, és egyre mélyebbre hatolnak a szövetekben, és kitágítják a hajszálereket. Ez a folyamat a biostimuláció. Azért jelentős, mert a kezelt terület több oxigénhez és tápanyaghoz képes jutni, ezáltal fokozódik a sejtaktivitás.
A polarizált fény, amivel az ActiveLight polarizált gyógyfénylámpa is dolgozik, abban tér el alapvetően a nem polarizált fénytől, hogy előbbi esetében a fényhullámok rezgése egyirányú és merőleges rezgéssíkú. Míg a hagyományos fényforrások által kibocsátott fény minden irányba dekoncentráltan szórják a fényt.
Az ActiveLight polarizált gyógyfénylámpa egy olyan orvostechnikai eszköz, mely jelenleg a legmodernebb gyógylámpa. Korszerű optikai megoldásának köszönhetően az általa kibocsátott fény nagyobb polarizációval rendelkezik, mint általában a hasonló termékek. Az ActiveLight fény pedig nem csupán egy hullámhosszt tartalmaz, hanem egy szélesebb tartományt, mely magába foglalja a látható fényt és a közeli infravörös tartomány egy részét.
Fényterápiás lámpák otthoni használatra
A technológia fejlődésével megjelenhettek a fényterápiás eszközök otthon is használható változatai. A jó hír, hogy nemcsak nekünk segíthetnek ezek a készülékek, hanem négylábú kedvenceinknek is. Alkalmazásuk teljesen biztonságos a kezelési utasítások betartásával, azonban egészségügyi panaszainkról minden esetben konzultáljunk szakorvossal is!
Bemutatótermünkben lehetőséget biztosítunk arra, hogy kipróbálhassa a választott termékeket, és személyre szabott, szakértő tanácsadást is tudunk nyújtani.
A csípőízület kezelése lézerrel nagyszerű megoldás lehet olyan betegségek esetén, mint az ízület kopás vagy porckopás (arthrosis). A lézerterápia hatékonyan csökkentheti a fájdalmat és gyulladást, valamint segíthet visszaállítani az ízület mozgékonyságát. A kezelés során a lézer energiája bejut az érintett szövetekbe, ahol növeli a sejtek anyagcseréjét és keringését, ezáltal gyorsítva a gyógyulási folyamatot. A csípőízület lézeres kezelése minimális mellékhatással jár, így ideális választás lehet azoknak, akik szeretnék elkerülni a gyógyszeres kezelést vagy a műtétet.
A gerincoszlop betegségei is sokakat érintenek, és gyakran járnak együtt fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal. A lumbágó például rendkívül kellemetlen állapot lehet, amely a gerinc különböző részein jelentkező fájdalommal jár. A Smart Laser lézerkezelés hatékonyan csillapíthatja ezt a fájdalmat és csökkentheti a gyulladást, segítve az érintett szövetek regenerálódását és gyógyulását. A gerincoszlop betegségeinek kezelésében is fontos szerepe lehet a lézerterápiának, amely gyors és biztonságos módon segíthet enyhíteni a tüneteket és visszaállítani a normális életvitelt.
Az izombetegségek, reumatikus fájdalmak és ízületi gyulladások kezelése is hatékony lehet lézerrel. Az izomfájdalom vagy ízületi mozgásbeszűkülés (kontraktúra) esetén a lézerterápia segíthet relaxálni az izmokat, csillapítani a fájdalmat és növelni a mozgékonyságot. A reumatikus fájdalmak és ízületi gyulladások esetén a lézeres kezelés gyulladáscsökkentő hatása segíthet enyhíteni a tüneteket és javítani az érintett területek vérkeringését. Összességében a lézerterápia számos reumatikus és izomrendszeri betegség kezelésében lehet hatékony eszköz a fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés terén, hozzájárulva a gyógyuláshoz és az életminőség javításához.
A felfekvés, más néven nyomássérülés vagy dekubitusz egy olyan súlyos bőrfekély, amely akkor alakul ki, amikor a bőr hosszabb ideig nyomás és súrlódás hatásának van kitéve. A felfekvések leginkább az ágyhoz kötött betegeknél jelentkeznek, akik hosszú ideig egy helyzetben vannak, és nem változtatják testhelyzetüket rendszeresen. Ez a nyomás és súrlódás akadályozza a bőr vérkeringését és oxigénellátását, ami hosszabb távon bőrkárosodáshoz és fekély kialakulásához vezet.
A lézerterápia a felfekvés kezelés egyik hatékony módszere, amely segítségével gyorsabban gyógyulhatnak a súlyos bőrsérülések. A lézerterápia során egy speciálisan kialakított Smar Laser lágylézerfényt használnak a bőr kezelésére, amely serkenti a sejtek anyagcseréjét és regenerációját. A lézerfény képes eljutni a bőr mélyebb rétegeiig, ahol serkenti a fibroblasztok termelődését, amelyek a kollagén építőelemei. A kollagén az a fehérje, amely elengedhetetlen a bőr rugalmasságához és gyógyulásához.
Az 808nm láthatatlan lézer a mélyebb bőrrétegekben fejti ki hatását, serkenti a sejtek anyagcseréjét és regenerációját, így elősegítve a sebek gyorsabb gyógyulását. A 650nm vörös dióda lézer pedig a bőr felső rétegeit kezeli, segítve a hám regenerációját és hegmentes gyógyulását. A Smart Laser kombinált hatásának köszönhetően ez a lézerterápia rendkívül hatékony a felfekvések kezelésében, segítve a sebgyógyulást és a bőr regenerációját.
A lézeres felfekvés kezelés fájdalommentes és mellékhatások nélküli, ráadásul gyors eredményeket hoz. A felfekvés kezelés során a lézerfény közvetlenül hat a sérült bőrre, serkentve annak regenerációját és gyógyulását. A lézerterápia hatékonyan támogatja a sejtek anyagcseréjét és regenerációját, így segítve a súlyos bőrsérülések gyorsabb gyógyulását és hegmentes regenerációját. A kezelés során az orvos személyre szabott terápiát alkalmaz, figyelembe véve a beteg állapotát és a felfekvés súlyosságát.
Összességében elmondható, hogy a lézerterápia hatékony és biztonságos módszer a felfekvés kezelésére. A speciális lézerfény serkenti a sejtek regenerációját és kollagén termelődését, így segítve a súlyos bőrsérülések gyorsabb gyógyulását. A lézeres felfekvés kezelés fájdalommentes és mellékhatások nélküli, így ideális megoldás az ágyhoz kötött betegek bőrproblémáinak kezelésére. További kutatások és fejlesztések révén a lézerterápia még hatékonyabb és biztonságosabb módszerré válhat a felfekvés kezelésében.
A lézer terápia egyre népszerűbb módszer a gyógyító és regeneráló hatású kezelések terén. A lágylézer terápiás készülékek, amelyeket gyakran soft lézernek vagy safe lézernek is neveznek, az egészségügyi területen számos területen hasznosak lehetnek.
Ezek a készülékek általában két fő típusba sorolhatók: az 808nm láthatatlan lézerek és a 650nm vörös lézerek. Az 808nm-es lézerek általában a mélyebb rétegekben fejtik ki hatásukat, míg a 650nm-es lézerek inkább felsőbb rétegekben a hámsérülések, sebgyógyulás kezelésénél segítenek.
A Smart Laser lágylézerek fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek, biostimulációs hatásúak, azaz segítik az sejtek regenerálódását és gyógyulását.
A lágylézer terápiás készülékek széles körben használhatók a fizioterápiában, az orvosi és szépségiparban, de akár otthonunk kényelmében is könnyedén használhatók. Ezek a készülékek általában könnyűek, kis méretűek és könnyen kezelhetők, így ideálisak az otthoni használatra is.
A Smart Laserek a legmodernebb LED kijelzővel rendelkeznek, állítható erősség fokozattal és időzítővel rendelkeznek. A Smart Laser 340mW-os változatban és a Smart Laser HDCure-Pro 930mw-os teljesítménnyel elérhető.
A lágylézerek használata számos előnnyel jár. Elsősorban nagyon hatékonyak a fájdalomcsillapítás terén, így ideálisak például ízületi fájdalmak, sportsérülések vagy krónikus fájdalmak esetén. Emellett gyulladáscsökkentő hatásuk révén segítenek csökkenteni az ödémát és gyorsítani a gyógyulási folyamatot.
A biostimulációs hatásnak köszönhetően a lágylézerek segítenek a sejtek regenerálódásában is. Ezáltal segíthetnek például a sebgyógyulásban, a bőrproblémák kezelésében vagy akár az izomzat regenerálódásában is.
Fontos azonban megjegyezni, hogy bár a lézerterápia sok esetben hatékony és biztonságos kezelési módszer lehet, mindig konzultáljunk orvosunkkal vagy kezelőorvosunkkal a kezelés megkezdése előtt. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen típusú lézert használunk és hogyan alkalmazzuk a kezelés során.
Összességében elmondható, hogy a lágylézerek egy nagyszerű és hatékony módszer lehetnek a fájdalomcsillapításra, gyulladások kezelésére és a sejtek regenerálódásának elősegítésére. Az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és egyre több területen alkalmazzák őket az egészségügyi és szépségiparban is.
Ha pedig otthon is szeretnénk használni egy lágylézer terápiás készüléket, mindig győződjünk meg róla, hogy megfelelően tájékozódtunk és kérjünk tanácsot egy szakértőtől.